2013. június 28., péntek

A digitális fotóeljárásokról dióhéjban

Egy digitális fotóból – általában bármilyen digitális vagy digitalizált képből – lényegében kétféle úton születhet kézzelfogható papírkép. Egyfelől fotónagyító készülékkel, fényérzékeny réteggel bevont papírra, „hagyományos” kémiai előhívással; másfelől pedig asztali vagy nagyformátumú nyomtatóval, melyet többnyire számítógépről irányítunk. Ezek legfőbb népszerű, illetve professzionális válfajait mutatjuk be az alábbiakban – a teljesség igénye nélkül.


1. Színes papírképek

A színes papírkép-kidolgozás legismertebb eljárása a Kodak cég Rapid Access módszerének 4. kiadásáról kapta a közkeletű RA-4 elnevezést. Ezen a szabványosított folyamaton alapul mind a színes negatívfilmről, mind a digitális képfájlokról papírképet előállító nagyítógépek többségének működése.

Ezeknek a színes fotónagyításoknak az összefoglaló neve C-print. A szó az angol „chromogenic print” vagy „color print” rövidítése. Jelentheti tehát a nagyközönségnek elérhető, automata nagyítógépekkel készült fotókat is, de a fotográfiai és művészeti szaknyelvben főként a professzionális kivitelű papírképeket jelöli.

(A színes pozitív filmről, azaz a diáról fotokémiai úton papírképet előállító, korábban nagy hírű Cibachrome – későbbi nevén Ilfochrome – eljárás napjainkra eltűnőben van, költséges ritkasággá vált.)

A digitális állományból készült professzionális minőségű fotónagyítások (C-printek) legelterjedtebb fajtáit azon nagyítógép márkaneve nyomán szokás emlegetni, amellyel elkészítették őket. Ezeket különböző, egymással versengő nyomda- és fototechnikai vállalatok fejlesztették ki. A Lambda a Durst, a LightJet az Océ, a Chromira pedig a ZBE nevű cég terméke. Világszerte sok laborban működnek, de már nem mindegyiket gyártják.

Az ezekben használt legelterjedtebb képhordozók a Kodak Endura és a Fujifilm Crystal Archive fotópapírok.


2. Tintasugaras nyomatok

A számítógépről vezérelt tintasugaras (angolul: inkjet) nyomtatókból kikerülő papírképek összefoglaló neve. A technológiával elérhető felbontás és színterjedelem, valamint a hozzájuk való papírok fejlődése az 1990-es években jutott el arra a szintre, hogy professzionális, kiállítási minőségű, műtárgy státusú nyomatokat eredményezhessen. (Az otthoni és irodai használatban elterjedt lézernyomtatók nem alkalmasak erre.)

Az első, művészeti célra alkalmas és elfogadott tintasugaras rendszereket az amerikai Iris Graphics szállította 1985-től kezdődően. Az ilyen készülékekkel előállított nyomatokat máig Iris printnek nevezik.

A giclée (ejtsd: zsiklé; jelentése: szórt, fröcskölt) a tintasugaras (inkjet) technika francia nyelvű megfelelője, de szűkebb értelemben használatos. Olyan csúcsminőségű tintasugaras nyomatot jelent, amely a legkorszerűbb fotónyomtatóval, 50-200 évig fényálló, fakulásmentes pigmentfestékkel, akár 12 színű tintakészlettel, archív papírra készült. A nemzetközi szaknyelvben a giclée megfelelőjeként használatosak a „pigment print” vagy „archival pigment print” kifejezések, olykor a „tintasugaras”, „inkjet” vagy „digitális” szóval kombinálva.

Tudjon meg többet a giclée fogalmáról és technológiájáról.

Jelenleg a Canon, az Epson és a HP a professzionális fotónyomtatók vezető fejlesztői és gyártói.

A giclée nyomatokat hordozó fotó- és művészpapírok, vásznak választéka sokkal nagyobb, mint a C-printhez rendelkezésre álló anyagoké. A legfontosabb márkák: Canson, Epson, Fotospeed, Hahnemühle, Harman, Ilford, Innova, Moab, Museo, Somerset. Léteznek már olyan különlegességek is, mint a tintasugaras nyomtatásra alkalmassá tett japán papírok.

Tekintse meg a Pigmenta kínálatában elérhető papír, vászon, üveg és plexi hordozókat!

Digital photo prints

Milyen technikát jelent a giclée, a C-print vagy a Lambda?
A Magyar Nemzeti Galéria kortárs magyar fotókiállításán olvasható fogalommagyarázatokat a Pigmenta Képalkotó Központ készítette a kurátor, Baki Péter felkérésére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése